...őt látom mindenhol. Meredten nézek a távolba, otthonom kőpokol. (L)
Szokásos hétfő: jól indul, aránylag sz*rul végződik. Sebaj, már megszoktam. :)
A hétvégét, ha tehetném, megismételném. Úgy péntek 2 után mindent lejátszanék mégegyszer. Egyrészt, hátha akkor okosabban látok, és többet tudok, másrészt jó lenne megint átélni pár pillanatot.
Jó érzés, mikor csak ülsz valaki mellett, és néztek ki a fejetekből. Egyikőtök sem szól semmit, mégis jó így ücsörögni. Biztonságban érzed magad, és nem tudom...jó. :)
Az pedig még jobb, mikor valaki akit évek óta ismersz, és azt hiszed mindent tudsz róla, és már rég kinyitotta neked a szivét, olyan dolgokat oszt meg veled, amiből érzed: most nyílt csak meg igazán. Ezek nem feltétlenül féltett titkok, hanem szimplán félelmek. Félelmek az élettől és a kudarctól. Attól, hogy az ember tehetetlen lesz egy helyzetben, amiben igenis tudnia kéne dönteni. És ilyenkor mi is tehetetlenek vagyunk. Szeretnénk segíteni, de nem tudunk, mert ez az ő döntése és nem szólhatunk bele, még ha közünk is van hozzá. Nehéz. Nagyon nehéz...
puszipacsi,
mse.